Show tánc
Minden amit a show táncról tudni kell...
Show tánc: egyéni táncos vagy páros (tetszőleges nemenkénti párban) által bemutatott produkció saját koreográfiával és saját, választott zenére, bármilyen táncstílus felhasználásával, kivéve az akrobatikus rock and roll elemeit. Nem ajánlott a szinkrontánc és a disco. Egyéb divattáncok alkalmazhatók, de nem szabad dominálniuk.
1. Táncfelület: 12x14 m - es, optimális esetben balett szőnyeggel borított színpad.
Egyéb esetben: láthatóan behatárolt terület, amely széleitől kb. egy méter távolságra kezdődik a táncfelületen kívüli terület. Ezt jelezheti függöny vagy egyéb térelválasztó. A táncfelületen kívüli előre elhelyezhető (segítséggel is!) a tánc közben alkalmazott kellék, eszköz, amelyet a táncfelület területére már csak a kelléket használó versenyző vihet be. Az eszközök és kellékek nem szennyezhetik a táncfelületet, a táncosok testi épségét nem veszélyeztethetik.
2. Eszközök, kellékek: a show alaptörténetéhez vagy hangulatához, jellegéhez maximálisan illeszkedő, szervesen kapcsolódó nagyobb (díszletjellegű - tehát főként a látványt szolgáló) illetve kisebb (kellékjellegű - a versenyző ügyességét, képzettségét bizonyító, bemutató) eszközök. Az előadás során a táncosok nem használhatnak súlyos, nehézkesen mozgatható színpadi eszközöket.
3. Kosztüm: a látvány és a show tartalma szempontjából meghatározó. A jól kiválasztott jelmez fokozhatja a hangulatiságot, kiemelheti a mozdulatokat.
4. Zene: a show készítésénél a témaválasztás mellett a legfontosabb kiindulási alap. Célszerű a témához vagy a show jellegéhez, illetve hangulatához illő zenei részletet, részleteket választani. Ügyelni kell a gondos és pontos vágásokra, a végpóz és a zene befejező részének összhangjára. A versenykazetta "A" oldalának elejére kell jó hangminőségben felvenni a választott zenét úgy, hogy a kazettán más felvétel már nem szerepelhet.
5. Téma: elkerülendő a szinkrontánc és a diszkótánc. Ajánlott valamilyen téma vagy hangulat feldolgozása. A témaválasztás természetesen más a páros, más a szólótáncosok esetében. A szólótáncos vagy hangulatot ábrázol, vagy zsánert (karaktert) jelenít meg. Utóbbi lehet állat (pl. pók, béka, kacsa), ember (torreádor, pincér, bohóc), esetleg mesehős (Mary Poppins). A párosok számára ezzel szemben több lehetőség létezik:
- Lírai: kizárólag vegyes páros táncolja, mivel témája a férfi és nő kapcsolata. Közösen végrehajtott forgások, ugrások, lépéskombinációk és emelések harmonikus egysége. A választott zene többnyire lassú, finom, lágy. Kelléket általában nem használnak.
- Drámai: nagy, esetenként szélsőséges érzéseket bemutató, érzelmileg túlfűtött, többnyire dinamikus produkció, amely gyakran katarzis élményt vált ki a nézőből. Mivel azonos nemű párok is táncolják, kevesebb benne az emelés, több a párhuzamos mozgás. Nagyobb szerepe van a kifejező karmunkának és kézmozdulatoknak, valamint az arcjátéknak. A választott zene többnyire gyors, felkavaró, az érzelmekre erősen ható. Kivételes esetben használnak kelléket.
- Idilli, bájos: kedves, humoros (de nem komikus!) alaptörténetet táncolnak a versenyzők. Általában karakterek egymáshoz fűződő kapcsolatát mutatják be. A kiválasztott zene többnyire közepes tempójú, derűs. A mozgásanyag a líraival egyező. Gyakran használnak kelléket.
- Komikus: vidám, nevettető alaphelyzetekre épülő (jellem- és helyzetkomikum) történet, dinamikus, változatos zenére. Nagy szerepet kap benne az arcjáték, a széles gesztusok, az emelések és az akrobatikus elemek. Többnyire jól megválasztott kellékekkel fokozzák a történet komikumát. A cselekmény általában jól kidolgozott, következetesen végig vitt, csattanóval záruló.
- Groteszk: rendkívül különleges hangulatú, néhol egyenesen bizarr történet vagy kapcsolat, viszony bemutatása, meghökkentő, a nézőt elriasztó elemekkel és kombinációkkal. Az előadás erőteljes, a nézőt nem elbűvölni, hanem sokkolni akarja. Ezt segítik a rikító kosztümök, kellékek, az erős arckikészítés. Központi szerepe van az előadói képességnek, a meghatározó színpadi jelenlétnek. Többnyire azonos nemű párok táncolják.
6. Koreográfia: a versenyző(k) alkatának, technikai tudásának, a választott téma és zene jellegének megfelelő, jól felépített kompozíció. Ügyelni kell a kezdő- és a végpóz megalkotására. Mivel a műsorközlő szövegének befejezése utáni 5 másodpercen belül el kell indítani a produkció zenéjét, célszerű könnyen és gyorsan megvalósítható kezdőpózt választani. A végpóznak a koreográfia hatásos befejező elemének kell lennie, összhangban a show jellegével és zenéjével. A koreográfia értékét fokozzák az eredeti (mások által még nem alkalmazott) elemek és kombinációk.
Kötelező elemek:
1. Egyensúlyi elemek ( pl. állóspárga, láblendítések, mérlegek)
2. Hajlékonysági elemek (pl. spárgák)
3. Forgások (általában a klasszikus balett alapforgásai - pl. tour)
4. Ugrások (a klasszikus balett és művészi torna ugrásai - pl. spárgaugrás, fejérintő ugrás vagy a versenytorna akrobatikus ugrásai - pl. flikk)
5. Párosok esetében emelések
Megjegyzés: A párosok esetében természetesen párosan kivitelezett egyensúlyi elemek is bemutathatóak. Ha a páros két tagja hasonló technikai felkészültségű, akkor az egyensúlyi és hajlékonysági elemeket egy időben, párhuzamosan végzi, egyszerre mutatja be ugyanazt a forgást vagy ugrást. - Gyermek versenyzők számára az emelés tilos. Emelésnek számít, amikor az egyik táncos mindkét lába levegőbe emelkedik úgy, hogy abban a partnere valamilyen módon segíti. - Junior párosok esetében nem szabad ún. nagy emeléseket vagy összetett emeléseket alkalmazni (nagy emelés: a páros egyik tagját a másik a feje fölé emeli - összetett emelés: több egyszerű emelésből álló kombináció). Elegendő a váll vonaláig vagy a vállra emelni. - A felnőttek esetében azonban legalább egy nagy emelést tartalmaznia kell minden páros koreográfiának. Ne tegyünk különbséget a forgások vagy az ugrások között - ugyanolyan értéke legyen egy balett vagy akrobatikus ugrásnak -, de figyeljünk az említett elemek nehézségi fokára és kivitelezésének pontosságára. Tehát ha valaki pl. egyfordulatos tourt forog, de azt szépen végzi, egy másik versenyző pedig fuertézik, de nagyon rosszul, akkor az egyszerűbb, de tisztább megvalósítás érdemel nagyobb figyelmet. Az emeléseknél értékelni kell az emelés eredetiségét, nehézségi fokát, a show tartalmához való kapcsolódását, a koreográfia folyamatába való szerves beilleszthetőségét, valamint látványosságát, szépségét.
Értékelési szempontok:
1. A koreográfia felépítése, szerkesztettsége, nehézségi foka.
2. Eredeti elemek megléte vagy hiánya.
3. A téma és a zene összhangja.
4. Megjelenés, látvány, hangulati benyomások.
5. Eszközök, kellékek használata.
6. A bemutatott koreográfia kivitelezése.
7. A versenyzők előadóképessége, kisugárzása, színpadi jelenléte.
8. Összbenyomás.
Megjegyzés: Eszközöket, kellékeket csak akkor használjon a versenyző, ha a történet megkívánja és a kivitelezés magas szintű. Ebben az esetben természetesen a produkció is jóval látványosabb, színesebb, tehát többre értékelhető. A produkció témájának eredetiségéről: A bemutatandó versenyszám témájának vagy cselekményének (a kettő nem ugyanaz!) kiválasztása alapvető jelentőségű. Az eredeti, a koreográfus által kitalált alapgondolat értékesebb, mint az elcsépelt, sokszor feldolgozott témák. Egy ismert történet újszerű, eredeti feldolgozása és megközelítése viszont lehet ugyanolyan érdekes, mint az eredeti ötlet. A zsűri értékelésében ennek tükröződnie kell. Ugyanaz a koreográfia egy teljes versenyévadon keresztül versenyezhet, nem adható át a kategórián belül másik korcsoportnak vagy más versenyzőknek. A koreográfiák elévülési ideje 4 év.
Csoport
Táncolhatja: 3-7 fő.
A saját zenére készített koreográfia időtartama: 2.30 - 3.00 perc.
A kiscsoportos show tánc kategóriájában ki kell emelni a show tánc fogalmát, amely magában foglalhat olyan koreográfiát, amely történethez kötött vagy a revü kategóriájához tartozó látványos műfaj.
A következő stílusokból válogathatunk ebben a kategóriában:
- klasszikus balett
- modern balett
- jazztánc
- revü
- funky
- afrotánc
- modern tánc (Limon, Graham stb.)
Az itt fel nem sorolt stílusok (pl. disco, hip-hop, sztep stb.) elemei szintén felhsználhatók, de nem dominálhatnak. Fontos szerepet kapnak azonban a koreográfiában az ugrások, forgások, emelések. A kis, közép és magas emeléseknél figyelembe kell venni a versenyzők életkorát, mivel anatómiailag és az egészségkárosodás szempontjából minden korosztályban más és más ésszerű elvárásokat kell támasztani a koreográfus - táncpedagógusoknak. Csak akkor emeljenek a versenyzők, ha már biztonságos az adott elem, hiszen egy rosszul kivitelezett magas emelés többet ronthat a produkció színvonalán, mint egy plasztikusabb, de biztonságosan bemutatott mozdulatsor. Szót kell még ejteni az akrobatikus elemekről, amelyekből a koreográfia nem tartalmazhat 20 százaléknál többet, hiszen a show műfaja nem lehet egy tornászcsapat gyakorlata. A kategóriában felsorolt stílusok tetszés szerint keverhetők, ha ezt a koreográfia indokolja. A zeneválasztás szintén elengedhetetlenül fontos, hiszen sokat javíthat vagy ronthat a produkció színvonalán. Ugyanúgy a rossz zenei vágások, valamint a koreográfia megértését nem szolgáló öncélú zenei stílusok keverése. A kiscsoportos formációknál (miután 3-7 fő táncolja) sokkal jobban látható az adott stílus technikai szintjének elsajátítása, mint a nagy formációban, ezért javasolt képzett táncosok alkalmazása. Természetesen - hiszen formációról van szó - törekedni kell a térformák az adott létszámon belüli kihasználására (legalább négy alakzatváltás), de ez nem mehet a koreográfia megértésének rovására. A kosztümök és kellékek fokozhatják a látványt és elősegítik a történet vagy téma jobb megértését, az összhang itt is nagyon fontos. A táncosok nem léphetnek ki a tánctérről, s nem szennyezhetik a táncfelületet.
SHOW FORMÁCIÓ
Táncolhatja: 8-24 versenyző.
A táncterület mérete 12 x 14 méter, melynek minél tökéletesebb kihasználására törekedni kell. Alkalmazható bármely táncstílus valamennyi eleme, kivéve a rock and rollt. Disco, hip-hop, break, electric boogie, sztep elemek és kombinációk engedélyezettek, de nem dominálhatnak.
A koreográfia: készülhet kizárólag egyetlen táncstílusban vagy több stílust és tánctechnikát is kombinálhat. Mindezt akrobatikus elemek vagy emelések színezhetik. Tetszőlegesen megválasztott eszközök használhatóak, amelyeket csak a versenyzők vihetnek be a színpadra, illetve hozhaják le a színpadról. Természetesen az eszközhasználat nem lehet öncélú, illeszkednie kell a koreográfiához. A versenyzők nem használhatnak folyékony anyagokat, s nem szennyezhetik a táncfelületet. A jól kiválasztott zene, a változatos és eredeti koreográfia a kiváló előadásmóddal párosulva magas pontszámot eredményez. Fontos az ötlet, a zene, a tánc, a koreográfia, a kosztüm, a kellék és a smink harmóniája, hiszen a bemutató egésze kerül értékelésre. A színpadi megjelenés meghatározó. A produkció kifejezhet érzelmeket, elvont gondolatokat, de történetet is megjeleníthet. A témaválasztás nem kötött, lehet lírai, drámai, humoros vagy groteszk. Fontos a pergő, dinamikus előadásmód, legalább nyolc alakzatváltás javasolt (diagonál, oszlop, háromszög, ék, sorok, körök stb.). Az akrobatikus elemek mértéke ne haladja meg a koreográfia egészének húsz százalékát. A koreográfus törekedjen arra, hogy legyenek a koreográfiában egyidejű ugrások, forgások és lazaságot, hajlékonyságot megmutató gimnasztikai elemek. A táncosok kis csoportokban külön mozgásokat is végezhetnek, olykor szóló vagy páros produkció is beékelődhet, ha a téma vagy történet ezt indokolja. Gyermek korcsoportban az emelések nem megengedettek. (Emelésnek számít, amikor egy táncos mindkét lába a levegőbe emelkedik, s ebben valamilyen módon más táncos vagy táncosok segítik.)